2016. május 25., szerda

ELLE Fashion Show 2016


Drága olvasóim,
az ELLE Fashion Show már nem most volt. Sajnos én csak ezen a csütörtöki napon jutottam el oda,hogy írjak is róla. Meséljek nektek, mutassak képeket. Őszintén megvallva vizsga időszakom van, ezáltal sokkal kevesebb az időm, mint amit én szeretnék magamra is fordítani. Mivel most az elsőn túl vagyok, a következőig még van időm, így úgy döntöttem,hogy leülök és megírom nektek.


Kapunyitás 12 órától volt (mint általában mindig). Én később értem oda, mert onnan még durván 1 óráig nincsen semmi, csak a workshop-okat lehet megnézni, körbejárni mindent, foglalni helyet a nézőtéren. Így én olyan háromnegyed 1 környékén értem oda. Igaz, nem is ültem olyan fergeteges helyen, de mindent láttam amit szerettem volna. A képeket pedig úgyis mindig Pintér Feri készíti el nektek,hogy lássátok, hogy visszaadjam nektek azt a hangulatot, az érzést,a tervezőket, a márkákat, a ruhákat...amik ott voltak aznap.
Első sorban a sminkekre és a frizurákra szeretnék kitérni. Ugyebár az összes ilyen bemutatón a modelleknek egy és ugyan az a frizurájuk formája és a sminkjük is. Ez itt sem volt másképpen. Bevallom, nem igazán vagyok ilyen smink guru, szívesen elnézem és néha már csodálom azokat, akik ilyen hihetetlen sminkeket tesznek fel mások arcára! És ez itt sem maradt el. A szem belül ki volt emelve fehérrel, az arccsontok is, szerintem teljesen egyszerű, de nagyszerű volt! Minden ruhához alkalmas választás volt szín és forma ügyileg is. A hajhoz nagyon én sajnos nem tudok mit hozzáfűzni, nekem kicsit retro volt. Felül elfésült, hátul kicsit megemelt, egyszerű egyenes, de mégsem kombináció volt a számomra.
Most kivételesen nem tudom nektek kategória és tervezők szerint megmutatni a képeket, mert el kellett mennem a bemutatók feléről, de amin ott voltam azon nagyon jól éreztem magamat. Aminek kifejezettem örültem, azok a Vöslauer víz "csináld magad" pólói voltak. Eddig nem volt ilyesmi workshop. A sor csak úgy kígyózott előtte, de én is beálltam és egy nagyszerű toppot csináltattam magamnak. Egyszerű fehér, a szövege lilával van rajta. Tiszta alapdarab ami mindig jól jön minden gardrób mélyén. Már hordtam is és a felirat nagy sikereket ért el rajta.

De most mutatom is nektek a képeket a kollekciókról. Nekem nagyon sok darab, összeállítás elnyerte a tetszésemet.
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése